Kedvenc verseim
Papp Krisztina 2006.11.12. 16:44
Szeretlek. Csak így, ilyen köznapian ilyen egyszerűen, ha úgy tetszik semmitmondóan hisz a legtöbb levélben így írják: szeretettel, és ez nem súlyosabb, mint a kérdés: mi újság, hogy vagy és effélék. Pedig milyen kevés ember iránt vagyunk szeretettel, mennyi közöny, rosszallás, idegenség, gyanakvás, harag, meg nem értés, mennyi odvas, rossz indulat fűz bennünket egymáshoz kis és nagy közösségünk zárt rendszerében. Milyen kevesen figyelnek szavainkra, ha azt mondjuk: elvtársam, kedves barátom, egyetlen szerelmem ? mikor mit ír elő konvenciónk, miközben szavaink tartalma rég kihullott, és ezt nem kéri tőlünk senki számon, hisz megszoktuk: őszinte részvétem, szívből gratulálok, és a szeretlek, ha egyáltalán kiejtjük, nem több közhely szavaink egyikénél, ami kéznél van, mint a papír zsebkendő, vagy a golyóstoll. De hát én szeretlek, salakmentesen, forrástisztán, őrzöm hangod emlékezetem kazettájában, és őrzi a testem kezed simítását, őrzi pulzusom felgyorsult ritmusa a visszapergetett filmszalagon az egyszerit, a megismételhetetlent, az egymásra talált test ünnepét, az egymást dajkáló lélek hétköznapjait. Szeretlek, és folytathatnám: szeretlek, mint...., és bizonyára jutna eszembe még friss hasonlat, jól hangzó, kevéssé kopott, de így mondom pörén, dísztelen, vedd vallomásnak vagy tényközlésnek, akár messze vagy akár a szomszéd szobában, akármi volt, van vagy lesz velünk, igémet hirdetem, vállalom, vissza nem vonom: Szeretlek!
Bújnék hozzád
Most bújnék hozzád e fülledt csendben öledbe hajtott fejjel illatodat lélegezve hálát mondanék az égben minden szentnek komótos imák nélkül csak azt, mit érzek, hogy itt vagy velem a közelemben. most bújnék hozzád e fülledt csendben de egymagam ülök lehajtott fejjel könnyekkel küszködve elbújnék akár egy gyermek hogy ne lássák a szentek sem mert szégyenlem gyengeségem. de nincs itt senki, se Te se a szentek csak az érzés meg néhány könnycsepp mert bújnék hozzád e fülledt csendben. |
Csak játszom...
Most farkas játszom, felszegett fejjel kiálltom neved, jöjj légy hát vadász, kövesd nyomom, űzz egyre... mire vársz? gyere! felszegett fejjel kiálltom neved vonyítva így vezetlek keress... keress meg, ne szólj... csak nézz a szemembe marasztalj, csókkal incselkedj, csak szabadságom csak azt ne vedd el...
most angyalt játszom hullok, hullok a semmibe szárnyaktól megfosztva boldogan vétkezve kezed nézem s benne tollaim dacos magányod így temetem...
most gyermeket játszom arcod érintve huncut akarattal ébreszve kút vizével fröcsköllek s bosszúságod élvezve kacagok egyre... míg felnő bennem az a gyermek
hogy asszonyt játszak akár egy gerle búgjam vágyam egy csendes este ölem válaszol minden kérdésedre. csak szabadságom ne vedd el...
hogy játszhassak tovább hogy semmivé így legyek a csend mi benned éled ha fáradt arcod tenyeredbe temetve már miérteket sem keresve átölelsz.
hogy játszak tovább játszam, hogy nem félek most nem félek félni sem |
Hajnal
Kiváncsi ujjaid csendesen suhanva, meleg takaró rejtekét kutatva figyelnek... keresik bőrőm álomtól részegült, zsibbadt hangjait. sodor a hajnal... űz feléd, testem pillantásodba merülve ébred sóhajom nyögve hull eléd. vágyad akár a templomharang lüktet, ereimben érzem éledő akaratod miként mar zúgva, kéjrózsákat belém. tépj szét.. jöjj... még... kábulat szülte szavaim vezetik ajkad. parázsló cseppekben olvad a hajnal... egyetlen szó marad épen.. egy.. a kimondatlan. |
ŰŰMessze vagy
Hűvös ez az este, takaró rejtekén tested melegét keresem egyre... de nem lelem akár az édes szavakat... látod kedves? most messze vagy. keserű vágyam elnyeli a csend. míg bőrömön, hulló jégvirágszirmot görget a képzelet. fanyar mosolyodra emlékezve, lepedő ráncába arcod képzelem. ujjam érintene de nincs test, csak néhány reszkető gondolat. hűvös ez az este s, látod kedves... most messze vagy. |
Nagy László
Én fekszem itt...
Én fekszem itt a kihűlt földön, Eleven kincse még a nyárnak, Vétkek s rossz jelek rohamozva, Édes húsomra idejárnak.
Igazán s végleg téged várlak, Érdes tüllben gyere lassúdan, Horzsolj végig, s hagyj itt örökre, Izzó kikerics, koszorúban!
|